Pawel Sasko lead quest designer adott interjút a lengyel Spider’s Web portálnak, amiből kiderült, hogy a The Witcher 3-ból tanulva már máshogy építették fel új játékuk narratív szerkezetét. Míg Ríviai Geralt kalandjában az elsődleges küldetésláncolat alkotta lényegében a törzset, amelyről elágaznak a mellékküldetések, addig Cyberpunk 2077-ben már a voltaképp a főszálat körbeveszik a mellékcselekmények, amelyek eseményeinek többféleképpen adhatunk kezdőlökést.
Ezek ráadásul Sasko szavai szerint oly mértékben megváltoztatják a központi sztoriszálat, hogy annak befejezése nélkül is eljuthatunk egyfajta végkifejletig, és egészen más epilógussal szembesülhetünk, mint az a játékos, aki a miénktől eltérő életutat választott, más karakterekkel találkozott és alakított ki kapcsolatot, és akinek a döntései sem egyeztek a miénkkel.
Hogy pontosan merre halad a sztori, kikkel találkozunk utunk során és milyen kapcsolatokat alakítunk ki, az rengeteg dologtól és döntéstől függ majd – már rögtön attól is, hogy milyen eredettörténetet választunk magunknak a játék legelején, melynek kapcsán egyébként exkluzív küldetések is lesznek, melyek csak az adott karakterekkel érhetőek el. Egy szó mint száz: úgy tűnik, hogy a CD Projekt RED játékában nagyon kevés dolog lesz csak kőbe vésve.
A V karakterének megalkotásakor kötelezően választandó életút (Nomad, Street Kid, Corpo) függvényében alakul az is, hogy miként kötünk ismeretséget Jackie-vel, és hogyan alakul kettőnk viszonya. Sasko a pillangóhatáshoz hasonlította az általuk alkalmazott megoldást, és azt is kiemelte, hogy egyes küldetéseket csakis bizonyos származási háttérrel érhetünk el.
Másik érdekesség, hogy a Cyberpunk 2077 nem kényszerít gyilkosságra: lesznek ugyan olyan összecsapások, melyeket nem fogunk tudni kikerülni, a játék ugyanakkor mindig lehetőséget ad arra, hogy halálos kimenetelű erőszak nélkül iktasd ki az ellenfeleket
Forrás GameStar és PcGuru